Tizenhárom hónappal ezelőtt rendezte meg a Westwerk Művészeti Alkotóműhely az első közös bemutatkozását Openart címmel. Ez év februárjában a második, kulturális tevékenységük következett, a Process Ivanov. Az elsőt a szombathelyi Csónakázó-tónál, a másodikat a Weöres Sándor színház aulájában rendezték. Sehol egy galéria, sehol egy múzeum. Mindkét, nevezzük installációnak, szereplője a betű volt. Az elsőn jókora fölfújt betűk a tóban úszkálhattak, a másodikon a színházi process betűi liszt mögé bújva várták a szereplést. A közönség is várt. Várta, hogy színre, illetve lisztre léphessen, birtokba vegye a terepet, és önfeledt játszásba kezdjen. Aki ott volt és kipróbálta a játszás lehetőségét, tapasztalhatta, hogy az effajta játék nemcsak örömet szerez, de közben gondolkodásra is késztet.
Mielőtt a mai nap eseményéről beszélek, szeretném az alkotók nevét felsorolni. Baki Orsolya, Bakucz András, Dénes Nóra, Egri Balázs, Farkas Imre, Kassai Ferenc, Pálfi Gyöngyvér, Rasperger Dávid, Söptei Eszter, Szántó István, Tóth Péter. Alkotótárs Bloch Gábor formatervező.

     Ha most körülnézünk, láthatjuk, hogy bár valami képzőművészettel kapcsolatos eseményre készülünk, most sem vagyunk galériában, vagy múzeumban. Majd látni fogjuk, az itt szereplő művészek szándéka elsősorban arra irányul, hogy a közönséggel együtt, közösen éljék át, reagálják le az alkotás örömét. Olyan ez, mint amikor a háziasszony elkészítette a már asztalon gőzölgő ételt, és, kicsit izgulva várja a vendégek véleményét arról milyen ízletes, finom az, amit főzött.
Amíg az első, második akció egyetlen szereplője a betű volt, addig a mostaninak, zavarban vagyok, legalább két szereplője van. Maga a barkácsolt építmény az egyik, második az általa, általunk létrehozott, eljátszott hang-zörej.

     A mostani akciónak címe bricolage, kezdjük azzal, mit jelent ez a szó. Eredetileg az antropológiában használatos, olyan eszközöket jelent, amelyek segítségével az ember elméje reagál az őt körülvevő világra. Claude Lévi-Strass, aki ezt a szót először használta, hozzáteszi: Amikor a zabolátlan gondolkodás rendet teremt, dolgozz azzal, ami a kezed ügyébe kerül. (mert csak ezzel rendelkezel). Az itt szereplő művészek kezében az anyag formálódni kezdett, alakot öltött – kár, hogy ebben a folyamatban mi nem vehettünk részt – az alak közben változott, és végül hangot adott. Innentől kezdve már mi is be leszünk vonva a történésbe. Mondhatnám játékba. Mondhatnám zenélésbe, mert a zörej nem más, mint határozatlan hangmagasságú, szabálytalan rezgésekből származó hang. Egy modern zenei irányzat, a konkrét zene teljesen zörejekből építkezik.
Tehát először is bensőséges kapcsolatot teremtünk magával az anyaggal. Megbízunk saját magunkban, hogy menni fog, de másokra is odafigyelünk. Menet közben közösen korrigálni tudjuk egymást abban, miként szólaltassuk meg – most bátor leszek – a zenét.
     A viszonyok állandó változása nemcsak örömöt szerez, de ötletességet, eszességet szimbolizál. Keressük a véglegest, miközben magatartásunk véletlenszerű. A végén elégedettek lehetünk, mert az eredmény (a hangszalagra felvett zene-zörej) kezünk alatt semmi mással nem összehasonlítható alkotássá lett. Ebben az esetben is, mint már korábban, a játék szükségszerű. Fel tehát a kalandra. A következő percekben mindannyiunk közös feladata a zörejhalmaz értelmezése, megértése, üzenetének megfejtése és továbbítása lesz.